2017. január 13.

Varró Dániel: Mi lett hova?


Küldök egy új verset, Óda a haladékhoz címűt, remélem, elég szívhez szóló, mert pár nap haladék még nagyon elkelne írja a költő a kiadónak, aki természetesen meghatva megadja a haladékot, hiszen ez a kötet csupán tizenhét évvel a Bögre azúr, valamint épp hogy kilenc évvel a Szívdesszert után készül el, és hát a jó munkához, tudjuk, idő kell. Főleg, ha a költő nem kapkodós. Viszont bámulatos költemények születhetnek épp emiatt arról, hogy nem az, és hogy milyen nem még. Hogy nem kertbarát, nem e-mail- és telefonbarát, viszont gyerek- és családbarát, illetve hogy mit jelent számára a költői szerep, kiváltképp mikor hitvesi, esetleg létösszegző lírát vagy épp futballkommentátor-ódát, tehenészeti költeményt költ. Ebben a kötetben minden tiszta sor, mindent ki lehetett mondani, minden olyan mint minden, és Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, hogy az ő korában / egy rendes költő meg van halva már. Azonban ő konokul ragaszkodik magánemberi rendetlenségéhez, miközben ha a rímek és ütemek rendjéről van szó, a nyelv és a forma úgy engedelmeskedik neki, ahogy nagyon keveseknek a kortárs költészetben.

Kölcsönözd itt! (Aztán vedd meg, ha tetszett!)

„Én feleségem, jó és drága-drága”
                                                    (Kosztolányi Dezső)

            „Vesztemre vevélek el utczai rongy”
                                                                     (Goethe)

Arról szól ez a makáma, – hogy az ember milyen szomorú lesz, ha a hitvese már régen ugrott a nyakába, – meg arról is szól másfelől viszont, – hogy milyen nehéz megénekelni egy házastársi viszonyt. – Ó, mennyivel könnyebb annak vallomást tenni, kincsem, – aki messze van, vagy ad abszurdum nincsen, – mintsem – annak, – akivel még letöltendő házaséveink vannak, – aki most is mögöttem áll, és itt lesi, – hogy készül-e a vers, a hitvesi.

Verslavina. A nő meg a férfi. Szabó T. Anna, Lackfi János és mások

Lackfi János és Szabó T. Anna virtuozitása a versfogyasztók egyre szűkülő csoportjánál sokkal szélesebb körben volt ismert már eddig is. Azonban most, a legnépszerűbb közösségi portálon, olyan dologba fogtak (ösztönösen és játékosan), ami lavinaként söpört végig a neten, és rántott magával ismert és még kevésbé ismert alkotókat. Ez a #verslavina. Egy ajándékversből kiinduló, majd azt kinövő improvizációs asszociációfolyam, ami nagyon szépen mutatja meg, hogyan is működik az alkotás, kiben milyen válasz születik egy-egy szövegre.
Tizenhat szerző Lackfi János, Szabó T. Anna, Acsai Roland, Botos Máté, Demény Péter, Györe Gabriella, Hartay Csaba, Jónás Tamás, László Noémi, Lázár Júlia, Kiss Judit Ágnes, Kun Árpád,Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Tóth Krisztina - nők és férfiak, férfiakról és nőkről. A nő meg a férfi negyven verse nem csak azoknak igazi csemege (hol önfeledt nevetés, hol könyörtelenül őszinte tükör), akik a negyvenes éveikben járnak, de nekik mindenképp.
A nő, ha negyven, Minden egyben. Létét issza Nem vágy' vissza. (Palya Bea)
A férfi ha negyven, pont benne van a közepében, és még nem elég idős, hogy a világ dolgait és önmaga gyarlóságait némi rálátással, derűs távolságból szemlélje, viszont már aggódni kezdhet azon, hogy mindjárt itt az idő, mikor önmaga dolgait és a világ gyarlóságát már az újabb körökből kimaradók szomorúságával nézi, mint egy szép reggelt a szanatórium teraszáról. Szóval, gyorsan túl kell lenni rajta... (Lovasi András)
A nő, ha negyven... Lehetetlen. (D. Tóth Kriszta)

2017. január 8.

Sall László: Könnyű konyhalégzés

A Göteborgban élő Sall László 2014-ben megjelent verskötete Szencz Lívia (Cserszegtomaj, Magyarország) illusztrációival.


mondjuk szóhormon, mondjuk így, szóhormonversek ezek,
amiket most írok;
mert írok;
50 múltam, múltam mégiscsak egy van, de jövőm is,
a szerelem jövője;
s lehet ez a szerelem, vagy szerelemre áhító vers kielégült,
kielégítő, ki- és megbékítő, meggyőző sőt legyőző, magam
és magányom áhított lénye, a jobbik lényem
tehetetlenségé legyőző szerelmes, akár sérelmes vers is;
lehet; jó versek lehet; magunkat tárgyi magányunkbóül kioltó
verset; kell;

például így:

mosolyda

le ne késselek
maradjanak még éveid
maradjanak még érveid
ismer s tested kamata
visszatér vágyam
hol agyam köti tested
az alkalomhoz

ne az avas világ köszöntsön ránk
izzadásunk hassa át
a lázadó elmúlást
illeszkedjünk a tökélyhez

az elmúló semmihez

2017. január 6.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!


Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga, Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események misztikus jelenések nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra…

Harper Lee: Menj, állíts őrt!


A 26 éves, már New Yorkban élő Jean Louise Finch Scout meglátogatja az alabamai Maycomban idős apját, Atticust. Még mindig nem enyhültek az amerikai Délt formáló polgárjogi és politikai feszültségek, és a fiatal nő találkozásába szülőföldjével keserűség vegyül, amikor kellemetlen igazságok derülnek ki összetartó családjáról, szeretett városáról és a szívéhez legközelebb álló emberekről. Elárasztják gyerekkorának emlékei, kételyek ébrednek benne, vajon valódi értékek-e azok, amikben eddig hitt. A Ne bántsátok a feketerigót! és a Menj, és állíts őrt! érzékenyen megírt történet egy kamaszlányról, majd egy fiatal nőről, egy fájdalmakkal teli, de elkerülhetetlen átalakuláson áteső világról. Az 1950-es években született és évtizedekig a fiókban őrzött Menj, és állíts őrt! közelibb képet ad Harper Lee emberi és írói erényeiről. Az eddig egykönyvesnek hitt író most végre közreadta a múlt illúzióival való leszámolás, a bölcsesség, az emberség és az érzelmek humorral, szeretettel, könnyed pontossággal megírt regényét. Megrendítő egyszerűséggel és őszinteséggel idéz fel egy több mint fél évszázaddal ezelőtti kort, amelynek nagyon is van üzenete a mához. Nem csak megerősíti a később alkotott és azonnal világhírt hozó Ne bántsátok a feketerigót! című regény elévülhetetlen értékeit, hanem kiegészíti, hozzátesz, mélyebb kontextusba helyezi az immár klasszikus művet. 
Harper Lee 1926-ban született az alabamai Monroeville-ben. Az 1960-ban megjelent Ne bántsátok a feketerigót! című regénye azonnal világhírűvé vált, egy évvel később széppróza kategóriában Pulitzer-díjjal jutalmazták érte. A történet alapján 1962-ben filmet forgattak Gregory Peck emlékezetes alakításával. A szerző számos kitüntetést, díszdoktori címet kapott, de mindig visszautasította az ezzel járó nyilvános szerepléseket. Soha nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz a történetnek, olyasmi ez, mintha fejbe vágtak volna. [...] Egy kis elismerésre vágytam csupán, de amint látják, sokat kaptam belőle, és ez ugyanannyira ijesztő, mintha sosem foglalkoztak volna a könyvemmel nyilatkozta egy 1964-ben készült interjúban.